Azt gondolod emlék.

Az gondolod vége.- ‘elmúlt’.

Mégis velünk együtt létezik és él.

 

 

 

 

 

Sőt! Nélkülünk is , köszöni szépen, jól van.

Már önálló.

Nem hiszed, de változik, az elején éles,  aztán ahogy múlnak a napok,  a percek,  az évek halványul, hervad, mint a rózsa is, amit az első randevún kaptál.

Akadnak olyanok, amelyek életünk  végéig karcolnak, és ráncba vonul a homlok tőle, mint verseny idején  a víz felszíne.

Más emlékek olyankor tesznek látogatást, amikor nem is számítasz rá.

Orvul előtörnek fejed legmélyéről, és visszavisznek arra a helyre, időre, társaságba, amiről már el  is   felejtkeztél, egyáltalán nem is szeretnél ott lenni, vagy régóta vágyakozol vissza…

Aztán vannak azok a fajták, melyek RENDSZERESEN visszatérnek, ha egy illat lágyan, élesen bekúszik az  orrlyukakon át.

Van múlt, melyen közösen vigyorgunk, van, ami felidézésénél biggyed a száj és van olyan is, amit  titkolnál… 🙂

De a legroszabbak a FEKETE – FEHÉR emlékek a múltból.  Neked teljesen mást jelent, mint annak, aki szintén átélte Veled, és ez teljességel megdöbbent, mert eddig azt hitted, hogy pont, pedig nem!

‘Képlékeny, mint a pletyka,

megfoghatatlan, mint a rémhír,

idillé apad, mint a népdal,

hegyesre kopik, mint a rágalom,

rövidre zárul, mint a vicc,

méreggé bomlik, mint a pánik,

csömörig eltölt, mint a sláger,

szívünk körül döng, mint a döglégy.

Szívünk körül döng, mint a döglégy,

csömörig eltölt, mint a sláger,

méreggé bomlik, mint a pánik,

rövidre zárul, mint a vicc,

hegyesre kopik, mint a rágalom,

idillé apad, mint a népdal,

megfoghatatlan, mint a rémhír,

Képlékeny, mint a pletyka.’
FÁ

Vele – kéz a kézben – vagy teljes ember.

Ez a múlt örök körforgása.